Hogy egy tarsoly nemezből legyen, arra van példa a nomád világban. Hogy messzebbre ne menjek, saját honfoglalás-kori örökségünkben is van egy darab, mégpedig a szolyvai tarsolylemez, amelyiknek a hátoldalán nemezmaradványokat találtak. De jó példa a korábbi cikkeim között szereplő türk temetkezésből származó pici tarsoly, vagy az ujgur tarsoly a Taklamakán-sivatagból, ami teljes egészében ránk maradt.
Ezen darabokon felbuzdulva keresett fel dr. Kenéz Árpád azzal a kéréssel, hogy készítsek el neki egy tarsolyt a penjikenti szogd freskók alapján. Igen nehéz dolgunk volt, mivel a freskókon a tarsolyok rendkívül sötétek, így sem a zárószíj vezetése nem látszik (számomra) egyértelműen, sem a fedél formája, sem hogy bővítős, vagy nem az ott látható tarsoly.
Végül az ismert analógiák alapján (lásd fent) arra a döntésre jutottunk, hogy az általunk készített darabban legyen bővítő, mivel önmagában elég pici volna és a nemez merevsége miatt nehéz lett volna hozzáférni a benne lévő holmihoz.
A legtöbb kérdés azonban a fedéllel kapcsolatos volt. Végül úgy döntöttünk, hogy lekerekítjük a fedélrészt, mert ha meghagytuk volna csúcsosan, mint amilyen a képeken a tarsoly sziluettje, könnyen felkunkorodhatott volna idővel.
Mikor a nemezes résszel elkészültem, elküldtem a darabot dr. Kenéz Árpádnak, aki elvégezte az utómunkákat. Csatot tett rá, valamint a panovói tarsolyhoz hasonló bőrözéssel látta el.
Végeredményben egy olyan tarsolyt kaptunk, ami rendkívül praktikus, nem nagy, de mégis elég, viszont semmiképpen nem mondanám rá, hogy garantáltan rekonstrukció. Inkább a meglévő források hiányosságainak saját kútfőből való kitöltésével készült darab.
A forrás:
És a végeredmény:
